Qalqilya Északi Ellenőrzőpont (North Terminal)

Hetente kétszer a szomszédos Qalqilya város határában lévő ellenőrzőpontnál kísérjük figyelemmel, amint átlag 3000 munkás átmegy Izraelbe dolgozni. Mióta felépült a várost majdnem teljesen körülölelő fal, a Qalqilya északi részén található ellenőrzőpont (arabul Ma’bar) az egyetlen átjárási lehetőség Izraelbe a régióbeli Palesztin lakosság számára (lásd előző bejegyzés térképét).

A Ma’bar kapui hajnali négykor nyílnak. Ilyenkor már több száz ember áll sorba, több-kevesebb türelemmel várva, hogy a forgóajtón a lámpa zöldre váltson. Akik 7:00 órára járnak dolgozni már hajnali fél három körül beállnak a sorba, hogy a tolongást, és az emiatti késedelmeket elkerüljék. Az első forgóajtó után a belépőnek át kell haladnia egy fém-detektoron, majd további két forgóajtó után egy további fém-detektoron, ahol a belépő csomagját is ellenőrzik.

Minden Izraelben dolgozni kívánó palesztinnak rendelkeznie kell a megfelelő munkavállalási engedéllyel és egy izraeli belépéshez szükséges mágneses személyi igazolvánnyal. Ezek felmutatása, valamint az illető tenyérlenyomatának ellenőrzése zárja az ellenőrzőponton át vezető „zarándoklatot”. Ha minden rendben megy, és jól működik mindkét fém-detektor és négy tenyérlenyomat ellenőrző szerkezet – más szóval, sehol nincs fennakadás, az első forgóajtótól a tenyérlenyomat ellenőrzéséig körül-belül 10-15 perc alatt lehet eljutni. Ha minden rendben megy…

Ebben a hónapban sokszor nem mentek rendben a dolgok. Vasárnap, a hét első munkanapján, már az első forgóajtónál fennakadtak az emberek. 6-9 embert engedtek át egyszerre, a forgóajtót két-percenként lezárva. Az első két óra alatt mindenki viszonylag nyugalommal várta a sorát. Néhány önjelölt szervező próbálta rendre igazítani azokat, akik ki-kilábaltak a sorból. Pontban 6:00 órakor elfogyott a türelem! Mintegy vezényszóra a tömeg megindult a forgóajtó felé (lásd a videóklippet). Egymást nyomva-gyúrva próbáltak egyre több embert bepréselni a forgóajtóba, még inkább lelassítva az előrehaladást. A qalqilyai ellenőrzőpontnál mindig előreengedik a nőket, de amikor a gyúródás elkezdődik, ők félreállnak az útból, megvárva, amíg a nyugtalan tömeg átküzdi magát az akadályokon.

Nekünk, Ökumenikus Kísérőknek az a feladatunk, hogy jelentsük a katonaság által működtetett ú.n. Humanitárius Segélyvonalnak, ha bármilyen rendellenességet észlelünk. Legtöbbször a válasz annyi, hogy „ellenőrizzük a helyzetet,” de a szolgálatos katonáknak rögzíteniük kell minden bejelentést. Az ellenőrzőpont izraeli oldalán egy izraeli női békeszervezet, a Machsom Watch (Ellenőrzőpont Megfigyelők) tagjai végeznek hozzánk hasonló szolgálatot. Szükség esetén, Izraeli állampolgárként ők kapcsolatba léphetnek a legfelsőbb katonai vezetéssel is. Egymással szorosan együttműködve próbálunk nyomást gyakorolni a rendszert működtető illetékes szervekre: ha elfogadjuk, hogy szükség van ilyen ellenőrzőrendszerekre, akkor legyen biztosítva azok folyamatos, és gördülékeny működtetése. Például, az ellenőrzéshez szükséges felszerelés legyen működőképes, valamint a rendszert irányító személyzet szakszerűen és emberségesen végezze feladatát.

Múlt vasárnap a gyúródás egy kerek órán keresztül tartott, az első fém-detektornál felügyelő katona kiáltozása és a türelmetlen tömeg morajlása közepette. Ha kitör a káosz, a 3000 embernek 2 óra helyett akár 5 órába is telhet az átkelés az izraeli oldalra. A többségnek naponta kell elszenvednie az ellenőrzőpontnál uralkodó embertelen körülményeket. A 2002-ig virágzó kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkező városban a fal miatt kialakult szorongató gazdasági helyzetben nem kérdés, hogy a lakosok vállalják-e a nehézségeket és megaláztatást.

Akik itt sorban állnak elmondhatják, hogy ők a szerencsések; Qalqilya régió lakosságának azon töredéke, akik kaphatnak munkavállalási engedélyt Izraelbe, és családjuknak elő tudják teremteni a mindennapi betevő falatot! A környező falvakban 70%-ot is elérő munkanélküliséget figyelembe véve, számukra a gyötrelmes átkelés egy életmentő lehetőség.

A kapuk

Jayyous szélében a Zöld Határtól – Izraelt a Palesztin területektől elválasztó 1948-as ENSZ által meghatározott határvonal – 6 kilométerrel keletebbre kanyarog a fal. A gazdák két mezőgazdasági kapun (agricultural gate) keresztül tudják megközelíteni a Zöld Határ és a fal közé szakadt földjüket, az északi és déli kapukon (lásd a 943. és 979. számú kapukat a térképen). Feltéve, ha kapnak engedélyt az átkeléshez.

A fal megépítése utáni első két évben szinte minden földdel rendelkező gazda kapott egy két-éves engedélyt. Idővel azonban egyre több akadályba ütközött az engedélyét kiváltani kívánó földművelő. Az a gazda, aki ma féléves engedélyt kap, boldog embernek tekintheti magát. Legtöbben egy és három hónapos engedéllyel rendelkeznek.

Gazdálkodni ilyen intervallumokban kegyetlenül nehéz. A termőföld gondozása, és a betakarítás nem követi az izraeli hatóságok által kiszabott egy vagy három hónapos ciklusokat. Abu Azzam, a házigazdánk tavaly úgy tudta az olajbogyótermést begyűjteni, hogy napszámosokat fogadott az októberi szüret idejére. Neki épp akkor nem volt engedélye. A mostani hat hónapos engedélye szeptember közepén jár le. Lehet, hogy az idei szüretre kénytelen lesz újra a mások segítségét igénybe venni. Abu Azzam azon kevesek közé tartózik Jayyousban, aki meg tudja fizetni a napszámosokat, amikor épp nincs engedélye. A gazdák többségének nem telik erre. Abed, egy helyi taxi sofőr 5 éve „váltott szakmát”. „Családomnak gondját kell viselnem. Nem ülhettem tétlenül, várva, hogy hátha valami változik,” mondja Abed, aki 5 éve nem látta a földjeit.

Jayyousban több mint 500 családot érint a fal következtében létrejött helyzet. Ökumenikus kísérőként egyik fontos feladatunk, hogy a mezőgazdasági kapuknál biztosítsuk a gazdák számára az akadálymentes átkelést. Például, biztosítsuk, hogy a kapukat időben kinyitják a szolgálatos katonák. Az északi kapu naponta háromszor van nyitva; reggel 7-től másfél órára, délben egy órára és délután 5-kor egy fél órára. Aki lekési a nyitvatartási időpontot, aznap nem mehet ki a földjére. Az engedélyek mindig egy adott kapura vonatkoznak; az illető gazda csak azt a kaput használhatja, akkor is, ha a földje egy másik kapuhoz van közelebb. Ihmad, egy 60-70 közötti gazda néhány hete többször is megpróbálkozott átkelni az északi kapunál, mert ehhez van közel a földje, és a búzatermést könnyebben haza tudta volna hozni szamár által vont kis szekerén. Engedélye a déli kapura szólt, de párszor átengedték a katonák az északinál is. Míg egy csütörtökön az aznap szolgálatos katona úgy döntött, hogy eddig tartott a jóindulat! Ihmadot eltanácsolták a déli kapuhoz, ami csak háromnegyed 9-kor nyit 15 percre, és onnan kis szekérrel két órába telik átkelni az északi kapu mellett levő földjére. Mind az én, mind a falubeliek kísérlete, hogy meggyőzzük a katonát, engedje át Ihmadot (akinek még 2 napra lett volna szüksége, hogy az aratást befejezze) az északi kapunál, aznap sikertelennek bizonyult.

A mezőgazdasági kapunál szolgáló katonák (tartalékosok, akik már befejezték a kötelező 3 éves katonai szolgálatukat, és évente 1 hónapig kiegészítő, fizetett alkalmazottjai a hadseregnek) többsége egyetért azzal, hogy a „kapu/engedély rendszer” embertelen; a helyi lakosság életét szükségtelenül megnehezíti. „Mi szeretjük ezt az egy hónapos fizetett vakációt. Finom bio ételeket eszünk (a gazdák nem használnak vegyszereket) és az emberek 90%-ával semmi gond sincs,” nyilatkozta egyik katona egy reggeli monitoring alatt.

Ami egyeseknek egy hónapos vakáció, másoknak keserves küzdelem a megélhetésért. A kegyetlen helyzet ellenére azt tapasztaljuk, hogy a jayyousiak nem adják fel. Történeteikből nem a megkeseredettség vagy a megtörtség hangja szól. Düh, és felháborodás néha – úgy vélem, joggal. De cinizmus helyett a minket körülvevő végtelenül vendégszerető közösség türelemmel és kitartással éli meg ezt a helyzetet. Mustafa, egy déli kapu mellett lakó gazda (aki elveszített 35 dunamnyi /35000nm földet, amikor a fal épült, és további 30 dunamnyi földje a fal „rossz oldalán” maradt, ahova nincs engedélye) nyilatkozta: „Semmilyen rendszer nem tart örökké. Én türelmes ember vagyok, kivárom, míg ez is véget ér.”

A Mustafából és a hozzá hasonló Palesztin gazdákból sugárzó szépséges
belső erő minket, nemzetközi békeszervezetek tagjait is megerősít a megszállás megszüntetéséért folytatott, néha reménytelennek tűnő közös küzdelmünkben. Ez a lelki erő megható bizonyságtétel arról, hogyan lehet ellenállni gonosz, és igazságtalan rendszereknek.

Szinte hihetetlen, hogy már egy hónapja tartózkodom a Palesztin Területeken az „Ökumenikus Kísérő Program Palesztináért és Izraelért” (Ecumenical Accompaniment Programme for Palestine and Israel – EAPPI) első magyar tagjaként. A Magyarországi Református Egyház 2007 végén fogadta el az Egyházak Világ Tanácsának (EVT) felkérését, hogy csatlakozzon a jeruzsálemi keresztény gyülekezetek kérésére 2002-ben elindított programhoz.

Az EVT az EAPPI programot a 2001-2010-re meghirdetett az „Az erőszak legyőzésének évtizede: egyházak a megbékélésért és békéért” kampányának keretében indította. (Bővebben: http://oikumene.meot.hu/eroszak%20legyoz.html)

A kísérő program főbb céljai: hozzájárulni a palesztin területek Izraeli megszállásának megszűntetéséhez; az Izraeli-palesztin konfliktus gyökereinek megértése és kezelése; egy életképes Palesztin állam megalakításának segítése; a közös megegyezésen alapuló béke megállapodás létrejöttének elősegítése, amely a Szentföld összes népe számára biztonságot és igazságot jelent.

A jelenlegi 24 fős csapat tagjai 9 országot képviselnek (Svédország, Norvégia, Németország, Svájc, Amerikai Egyesült Államok, Dél Afrika, Egyesült Királyság, Lengyelország és Magyarország). Az április végétől július végéig tartó 3 hónapos szolgálatukat a Palesztin Területeken belül Jeruzsálemben, Betlehemben, Hebronban, Tulkaremben, Jayyousban és Yannounban teljesítik. Küldetésük részeként szolidaritást vállalnak a helyi palesztin lakossággal és izraeli békeszervezetekkel azoknak az izraeli megszállás ellen békés módszerekkel folytatott küzdelmében. Az Ökumenikus Kísérők (ÖK) figyelemmel kísérik, és jelentést készítenek azokról az esetekről, amelyekben emberi jogok és a Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata előírásai sérülnek; folyamatosan figyelik az izraeli katonák magatartását (az ellenőrzőpontoknál, tüntetéseknél, és egyéb megmozdulásoknál) és szükség esetén értesítik a hatóságokat és releváns civilszervezeteket, segítségüket kérve a felmerült problémák megoldásához. Nemzetközi jelenlétükkel az ÖK-k védelmet biztosítanak a helyieknek veszélyes helyzetekben (pld. a Cisz-Jordán területeken található illegális izraeli telepek közelében, az Elválasztó Fal/Mezőgazdasági Kerítés mellett, iskolákban, otthonokban, termőföldeken, gyümölcsösökben, és békés tüntetéseken). A helyi, saját országukbeli, és nemzetközi médiának küldött tudósításokon, valamint a konfliktust bemutató nyilvános előadásaikon keresztül hangot adnak a megszállás alatt élők mindennapi szenvedéseinek. Hazatértük után az Ökumenikus Kísérők aktívan kezdeményeznek, és részt vesznek olyan érdekképviseleti tevékenységekben, amellyel felhívják a figyelmet a Palesztin Területeken tapasztalt ember-jogi problémákra.

Három-hónapos szolgálatomnak helye Jayyous, egy körülbelül 3500 lelkes muzulmán falu Cisz-Jordánia észak-nyugati részén. A többnyire földművelők által lakott település elvesztette termőföldjeinek 75%-át amikor 2003-2004-ben megépült az úgy nevezett „Biztonsági Fal”, Izraelt a Palesztin Területektől elválasztó szerkezet. A Fal, vagy ahogy települések között nevezik, a „Mezőgazdasági Kerítés” nem követi az 1948-as Zöld Határt (Izrael állam megalapításakor kijelölt, a Palesztin Területek elválasztó határvonal), hanem lefarag körülbelül 10%-ot Cisz-Jordánia területéből. A kerítés Jayyous szélében hat kilométernyire van a Zöld Határtól, elzárva a falutól termőföldjeinek háromnegyedét és a vízellátást biztosító hat kútjából ötöt. A földművesek csak speciális engedéllyel mehetnek ki saját földjükre dolgozni. A helyzet következtében a falu 9 tonna éves zöldség és gyümölcstermelése visszaesett kevesebb mint egy harmadára, rendkívüli nehéz gazdasági helyzetbe juttatva a helyi lakosság többségét. Egy helyi vízügyi szakember elmondása szerint jelenleg a jayyousi családok 80%-a szorult nemzetközi segélyekre, hogy a mindennapi megélhetésüket biztosítani tudják.

Négyünknek, akik Jayyousban teljesítjük szolgálatunkat, legfontosabb feladatunk a Jayyous és a szomszédos Falamya határán lévő mezőgazdasági kapuknál követni a forgalmat, ha probléma merül fel, a katonáknál közbenjárni, és tapasztalatainkat hetente jelenteni illetékes civil szervezeteknek. A három-hónap alatt igyekszünk széleskörű kapcsolatotokat kialakítani helyiekkel, részt venni a mindennapjaikban, és tanúja lenni kiszolgáltatottságuknak és szenvedéseiknek.

Remélem, hogy a következő hetekben beszámolóim lehetővé teszik minden érdeklődő számára, hogy a jayyousi történeken keresztül megismerkedjen a megszállás embertelenségével nap mind nap szembesülő Palesztinok életével.